Kovács Balázs / Xrc

[ english / magyar ]

Projektek:

- 2023-Szaggatos
- 2022-Erdosav-dalok
- 2021-Websonify
- 2020-Vinilkut
- 2020-Spirofon
- 2019-Exiles-live
- 2019-Csigarajzolo
- 2018-iszalagNet
- 2018-Websynth
- 2018-Webaudio-jatekok
- 2018-SAR
- 2018-Repedtfazek
- 2018-Eszelos_meszelos_csaladja
- 2018-Eszelos_meszelos_Televel
- 2018-Avaros
- 2017-SDcard
- 2017-Off-On
- 2016-Webcards
- 2016-Soundraw-cella
- 2016-Copyright_song
- 2016-0,00000038580247_Hz
- 2014-Rendrakas_a_szantofoldon
- 2014-IEM_logo_song
- 2014-Blaues_Rasuchen
- 2013-Torott_Ablak_Galeria
- 2013-Torokban
- 2013-Sounds_of_Pictures
- 2013-SoundDraw
- 2012-video_works_for_mobile_contemplation
- 2012-Pixels_on_Waves
- 2012-Ornamental_movie
- 2012-Descent_on_the_Pine_Creek_Road
- 2011-artuditu_presents_va-friends_are_electric_
- 2011-Voices_of_Egypt
- 2011-Network_Drive
- 2011-Ledrain
- 2011-Brno_videodok1
- 2010-Machine_beggar
- 2010-Figyellek
- 2010-0.01_Hz_Sine_wave
- 2009-Vinyl_sleeve_player
- 2009-Dna_data_sonification
- 2008-Computer_controlled_vinyl_player
- 2007-Termelodes
- 2007-Spam_poetry
- 2005-lad

Szövegek:

- 2023-hang_es_hallasfilozofia
- 2023-ai_zene
- 2018-eco-friendly_sound_art
- 2018-digit_plein_air
- 2018-athallasok
- 2015-ezmba-tortenet
- 2014-no_input
- 2014-Mas_hangok
- 2011-A_szabadsag_csupan_latszat
- 2010-Hang-zene-halozat
- 2009-Erzekszervek_parbeszede
- 2009-Chowning
- 2008-Kalozkodj
- 2008-Hanghalozatok_es_a_metakomm
- 2006-Hattyuhaz
- 2004-deepen
- 2004-csendtoresek
- 2004-Maganmuveszetek
- 2004-Banky
- 2003-Uhfest
- 2003-ModernitasEcho
- 2003-KimCascone
- 2003-Hungaroton
- 2002-KalmarLaszlo_Notturno
- 2001-pithagoreus_zene

CV

szovegek/2010-Hang-zene-halozat.txt

In: Zenei hálózatok - http://zeneihalozatok.hu/

Hang – zene – hálózat
Kovács Balázs

A zenei folyamatok a kultúrtörténet kezdetétől végigkísérik az emberi közösségek mindennapjait. Kiemelt hétköznapi szerepükre úgy tettek szert, hogy a hang fizikai médiuma mindig egy-egy olyan kéznéllevő közeg volt, mint a levegő, egy fémcső vagy a telefon kábelei. A jelenkor egyik kéznéllevősége a hálózati csatlakozás. Ez továbbítja az IP alapú kommunikációs eszközök üzeneteit és a több ezer, folyamatosan aktív internetes rádió és televízió adatfolyamát.
Nem véletlen e két, eredetileg különböző funkció egymás mellé rendelése. A kommunikációs közeg azonossága ugyanis közel hozza egymáshoz és összekeveri a mindennapi, privát és broadcast jellegű üzeneteket. Ebből a sajátosan 20. századvégi kohézióból születhetett meg az interaktív rádiózás és televíziózás fogalma valamint az összes web 2.0 néven kategorizált, virtuális társadalmi hálózatokat teremtő kezdeményezés.
A jelen írás témáját nem, csupán apropóját adja az a tendencia, amely egy-egy alkotást rögtön megnyit közönsége felé, elérhetővé teszi kipróbálásra – egyben persze kiűrítésre (?:) vagy továbbgondolásra is. A közönségből így közösség lesz, alkotásból pedig játék, ami a kompániának ideig-óráig szórakozási lehetőséget biztosít. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Mediális Művészetek Intézete kötelékében 2008 során számos hanghálózat létrejöttét kezdeményeztük, valamint bekapcsolódtunk más kezdeményezések megvalósításába. Mindezek nyomán tűnhet érdemesnek számot adni a participációra építő hálózati zene múltjáról és jelenlegi állapotáról.

1. Az interakció és participáció színeváltozása a digitális hanghálózatokban

A számítógépes hanggenerálás, előadás, kompozíció ma már nem egy gép és egy ember, hanem egy szoftverekből, interfészekből és a közvetítő protokollból álló hálózat munkája. A digitális hálózat fogalma a ’80-as évek elején jelent meg a MIDI protokollelterjedésével (a MIDI-ről bővebben lásd: Sík 1992, Lehrman 1993). A MIDI nem hálózat, de egy lehetőség arra, hogy hangszereket „távvezéreljünk”, a paraméterek mellett akár hangmintákat is továbbíthassunk. Habár a MIDI többre nemigen képes, a hálózati jellegre irányuló általános igény számára meg tudott felelni például a Hub (Gresham-Lancaster 1998: 39-44) vagy az ArcoNet (Artist’s Computer Network, Allik, Dunne and Mulder 1990: 91-97) kezdemények koncepciójának kidolgozásakor még a ’90-es évek elején is. Számos hasonló kezdeményezés nyomán azonban mára elérhetővé és általánossá vált a TCP/IP alapú hálózati protokoll használata, mely a MIDI-nél sokkal gyorsabb, egyszerre több irányban is kommunikáló átvitelt tett lehetővé. A TCP/IP alapú OSC (Open Sound Control) egy olyan céleszköz, mely bármilyen kommunikációs eszközbe beépíthető, és ezen keresztül a kölcsönös vezérelhetőség megoldható.
A hálózat így elszakadt a hangszerektől, lassan-lassan számítógépek, a Wi-Fi illetve Bluetooth nyelvén beszélő telefonok és interfészek állnak egymással szemben, a sebesség pedig megengedte, hogy a résztvevők – legyenek bár számítógépes vagy hagyományos zenei formákat képviselő együttesek tagjai – a klasszikus telefonkoncerteket megidézve egymástól távol tudjanak gyakorolni és előadni. Gil Weinberg (2005: 23-39) klasszifikációja szerint a többség a kliens-szerver típusú, valamint a kizárólag formálást megengedő összefüggést valósítja meg, ami sokkal fejlettebb változatban, kollaboratív lehetőségekkel jelenik meg a híd és a „construction kit” típusú összeköttetéseknél. Álvaro Barbosa (2003: 53-59) tovább árnyalja előadók és a legtágabb értelemben vett hangszer kapcsolatát, amikor különbséget tesz egy adott „hangszeren” történő, vagyis távvezérelt, kollektív játék, kompozíció között, ami előadásban megvalósulhat távjelenlét (telepresence), egymástól távol lévő alkotók egy helyen, vagy megosztott helyeken megszólaló formájában.
Ez a folyamat számos kérdést felvet. Ha technikailag lehetséges is az előadás, hogyan képzelhetjük el ezt a valóságban? Kinek adnak elő a távmuzsikusok? Távközönségnek? Az üres éternek? Ha feloldódik a lokalitás, van-e értelme a továbbiakban az előadás egyszeriségéről beszélni? Ha a létrehozott darab szükségszerűen egység, hogyan jelenik meg a zenei metakommunikáció, a csend, ezek híján van-e értelme egyáltalán improvizációról beszélni? A kérdések egyben új technikai igények, és megoldásaik a jelenkor fejlesztésein keresztül várhatók. A következőkben néhány, általunk is használt fejlesztést mutatok be.

2. Online hangközösségek

A hálózati hang életbenmaradásának tétje, hogy létre tud-e hozni hatékonyan működő, a jelenkori akusztikai közösségek mintán működő online hangközösségeket. Természetesen, a skype szélesedő hangszolgáltatásai már egymagukban is eleget tennének a kritériumoknak, azonban a fenti kérdésekre kevéssé kapunk választ. Tény, hogy az instant online üzenőrendszerek (msn, skype) sajátos fogalmat alakítottak ki a metakommunikációról (emoticon-ok, egymásnak szánt státuszüzenetek és így tovább), ami beépült a csendről való gondolkodásba is – az online beszélgetés csendje egész mást jelent, mint egy telefonbeszélgetés esetén, hiszen előbbi esetben a másik jelenléte az említett metakommunikációs eszközök által folyamatosan érzékelhető –, és ezzel számos tapasztalatot szolgáltatnak eredeti kérdéseinkhez; de nem elég speciálisak ahhoz, hogy elvárhatnánk tőlük egy hangközösség nyitottságát. Egy hangközösséget ugyanis, legyen az zenei vagy kommunikatív, egy fórumhoz hasonlíthatunk, amely egyszerre biztosítja a kommunikáció elő- és hátterét, valamint ezen színterek szabad cseréjének lehetőségét.
Offline megvalósítása ennek a WiFiO nevű Wi-Fi szkenner, ami a vezetéknélküli hálózatot a konyhai FM rádió mintájára mint egy rádiófrekvenciát képezi le és alakítja hallható tartományú hanggá. Ha a hálózat közegébe helyezzük ezt, olyan rádióra lenne szükség, ami nemcsak peer-to-peer módon továbbítja a jelet, hanem a hálózat egységei, vagyis a műsort továbbító állomások maguk szabhatnák meg, hogy mely másik „adó” jelét veszik át, s azt hogyan módosítják majd adják tovább – az ismeretlennek. A Peercast (http://www.peercast.org/) lehetőségei ehhez hasonlóak, hiszen a rádió műsorát a hálózatba csatlakozott felhasználók egymásnak továbbítják; de a hálózaton belüli informális interakció továbbra sem érvényesül. A nomusic ( HYPERLINK "http://nomusic.org/" http://nomusic.org/) online zenei projektje ezzel szemben egymástól távoli zenei alkotókat párosít egészen egyedi módon, a sztereó hangáram bal ill. jobb csatornája szerint. A virtuális fesztivál megengedi az alkotóknak, hogy távolról vagy a helyszínről továbbítsák hangjelüket, választhassanak partnert, akivel megosztják egy adott óra során a sztereó hangképet; majd az adott időben jogot szereznek ahhoz, hogy manipulálják a partner csatorna tartalmát, és azt saját jelükként adják vissza. A nomusic hátterében nemcsak a sampling és kisajátítás kultúrája áll, hanem annak igénye, hogy mindez valós időben, a zene eredeti efemer jellegét visszakövetelve történjék meg.
Az eddig sorolt alkalmazások mellett a legfejlettebb, legkifinomultabb hálózati kommuikációt a t-u-b-e (http://t-u-b-e.de/) teszi lehetővé. A t-u-b-e nem más, mint egy, alacsony késésű hanghálózatok kialakítását lehetővé tevő segédprogram, amely bármely, vst effektusokat kezelni képes audio alkalmazással elérhető. Fejlesztője a német Jörg Stelkens, aki az azonos nevű müncheni klubban folyamatosan szervez távkoncerteket maximum 10 (táv)résztvevővel. A közös improvizációk a Share nyitott multimédia jam session-ökhöz (http://share.dj/) hasonló szigorúan moderált rendben folynak, így a main out, vagyis a helyszínen hallható főkimenetet az összes bejövő hang összege.
Azonban fel kell hívni a figyelmet a t-u-b-e egy, a többi hasonló alkalmazáshoz képest új képességére: bár a hang egy szerveren keresztül fut, voltaképpen nincsen „végső“, összegzett hangjel, hanem minden felhasználó maga választhatja ki, hogy az egész folyamból az összegzett jelet, vagy csak egy-egy elemét szeretné-e hallani és feldolgozni. A kulcsszó ez utóbbi, hiszen az eddigi megoldások közül a legegyszerűbb lehetőség ebben az esetben nyitott arra, hogy ne csak hozzátenni tudjunk a másik hangjához, hanem manipulálhassuk is azt – mindezt természetesen élő felállásban. Az összegzett jel természetesen megszólalhat egy erősítőn (mely a világ bármely, internet-eléréssel rendelkező helyén lehet), de a fő újdonság az, hogy nem kell „végső” eredményt meghatároznunk, igény szerint a sok-sok hangfolyamból álló egész egy csatornáját is kijelölhetjük és csak ezt követjük. A virtuális hang-fórum így jön létre a legegyszerűbben.

3. Alkalmazások

A jelen írás során nem volt szó azokról a megoldásokról, amelyek az adatfolyam csökkentése érdekében a hanggenerálást centralizálják (pl. a Quintet.net (http://www.quintet-net.org), vagy csak kontroll-üzeneteket továbbítanak. Feltételezhető ugyanis, hogy ezen korlátozások a hálózati kommunikáció gyorsulásával kiküszöbölődnek, és valódi hangfolyamokat áramoltató „akusztikai” közösségek alakulhatnak ki. Természetesen itt is van kivétel, hiszen pl. a központosított Eavesdropping (Stockholm 2008: 55-58) hálózati hangszer kifejezetten az egy helyütt tartózkodók lokális célú felhasználására, hangulatok kifejezésére lett tervezve.
A zenehallgatás folyamatos átalakulásban van és villámgyorsan igazodik a zene előállításának módszereihez. Jelen esetben alapvető követelmény, hogy helyhez és médiumhoz való megkötés nélkül kapcsolódhassunk zenei hálózatokhoz, és ez az adottság már nem a mű nyitottságát igazolja, hanem továbblépve abból indul ki, hogy nincs mű, és talán nem is lesz, viszont létrejön egy sajátos, a hang hullámhosszán terjedő közösségi élmény lehetősége, ahol hallgatás és hallatás egy tevékenységet fed le.


Ajánlott linkek:

Laptopzenekarok gyűjtőlapja: http://www.laptoporchestra.com/about.html
European Bridges Ensemble: http://www.quintet-net.org/info/ebe.html




Hivatkozások:

Allik, Kristi; Shane Dunne and Robert Mulder (1990)  “ArcoNet: A Proposal for a Standard Network for Communication and Control in Real-Time Performance”, In Leonardo, Vol. 23, No. 1., pp. 91-97.
 
Barbosa, Álvaró (2003) “Displaced Soundscapes: A Survey of Network Systems for Music and Sonic Art Creation”, In Leonardo Music Journal, Vol. 13. pp. 53-59.
 
Gresham-Lancaster, Scot (1998) “The Aesthetics and History of the Hub: The Effects of Changing Technology on Network Computer Music”, In Leonardo Music Journal, Vol. 8, Ghosts and Monsters: Technology and Personality in Contemporary Music , pp. 39-44.

Lehrman, Paul D. (1993) MIDI for the professional. New York, Amsco.

Sík Zoltán (1992) MIDI alapozás / MIDI protokoll. Budapest, Pixel.

Stockholm, Jack (2008) Eavesdropping: Network Mediated Performance in Social Space, In Leonardo Music Journal, Vol. 18. pp. 55-58.

Weinberg, Gil (2005) Interconnected Musical Networks: Toward a Theoretical Framework, In Computer Music Journal, Volume 29, Number 2, Summer, pp. 23-39.


Az OSC-ről bővebben lásd a Wikipédiát valamint a http://archive.cnmat.berkeley.edu/OpenSoundControl/ webhelyet.
Barry Truax nyomán a fogalmat az online akusztikai közösségekre vonatkoztatja Álvaró Barbosa kimerítő tanulmánya (Barbosa 2003: 54-55).
Sajnos csak tervezetként létezik, info: http://radia.fm:9002/spectrum/soft/wifio/ ; névrokona, a http://www.wifio.net/ webhelyen ismertetett eszköz más célú, és jelenleg szintén nem működik.